Hollóháza

Hollóháza

Hagyományok

Az elmúlt évek sikerei bebizonyították, hogy a Porcelán Nap vonzza az érdeklődőket, akiket a PORCELÁN ÚT mentén elhelyezkedő Porcelán Múzeumban működő Alkotó Centrum, a Fazekasház, valamint az Üvegműves Műhely várja.

A PORCELÁN NAP programja alapján a kézműves tevékenységeket kedvelők számára lehetőség adódik tehetségük kipróbálására: a saját maguk megfestette porcelán tárgyakat, az agyagból megformázott figurákat kiégetés után haza vihetik a kirándulók, és az üvegműves műhely is tárt ajtókkal várja a látogatókat. A kézműves foglalkozás kiegészül tartalmas kulturális műsorral is, tehát érdemes az egész napot és az éjszakát itt eltölteni a kirándulóknak (ebben az időszakban kerül megrendezésre a Zempléni Művészeti napok rendezvény sorozata is, tehát bőven lesz látnivaló

Az Alkotó Centrum, Üvegműves Műhely és a Fazekas ház által biztosított kézműves tevékenységek mára egész évre kiterjedő programokká váltak, amelyekre januártól decemberig várják a vállalkozó kedvű érdeklődőket.

A PORCELÁN ÚT mentén feltárul Hollóháza község valamennyi szépsége, értéke.

A PORCELÁN NAP szervesen illeszkedik a térséget felölelő Nagy-Milic Naturpark Egyesület több napos programsorozatába is, amelyben három község (Füzérkomlós - Füzér - Hollóháza) szövetkezett a Felső- Hegyköz természeti és humán értékeinek védelmére, bemutatására.

Pályázati lehetőségek felkutatásával ez évben is szeretnénk biztosítani azt, hogy a programokon nagyrészt ingyen vehessenek részt az érdeklődők.

Hollóháza község a kezdetektől fogva teret ad az augusztusban megrendezett Zempléni fesztivál rendezvényeinek is. A Római Katolikus Templom június végén tartja a László-napi búcsút.

Ezen rendezvények nem titkolt célja az idegenforgalom fellendítése a meglévő természeti és kulturális értékek tudatos bemutatásával, a "félnapos turizmus" kibővítésével, amelyre lehetőséget ad a község fejlett infrastruktúrája: 9 szálláshely, ABC bolt és üzletek várják olcsó árakkal a kirándulókat, az iskola ebédlője és a Balkon Büfé nagy létszámú csoportok étkeztetésére is felkészült. A Posta egész napos nyitva tartással teljes körű szolgáltatást ad, a porcelán boltok bankkártyás fizetési lehetőséget biztosítanak.

 
Hollóháza